Patrik: Reggel, amikor a tudatom peremére beszivárognak Iván reggeli edzésének a hangjai, csak a másik oldalamra fordulok, és már alszom is tovább. Úgy látszik, ennyi időbe tellett megszoknom és a mindennapi rutin részeként kezelnem. Ebből kifolyólag csak akkor ébredek, amikor már majdnem a foglalkozáson kéne lennem, mivel az edzés után Iván szokás szerint telefonált, majd csak azután vette észre, hogy én még nem keltem fel.
Szóval – szokás szerint – jó nagy késéssel lépek ki a kollégium kapuján, aztán majdnem vissza is fordulok, mert olyan hideg van, hogy szükség lenne az egyetlen, szimplán csak azért magammal hozott pulcsimra, mert anyu különben nem szállt volna le rólam, ha nem pakolom be. Gyors fejszámolás után mégis inkább a hangár felé indulok, mivel hangosan korog a gyomrom, és szeretnék még bekapni valamit a mai edzés előtt. A hangár szinte üres. Kezdem megszokni ezt a képet is, meg azt is, hogy állandó késésben vagyok. Iván szokás szerint nem izgatja magát, ráérősen szendvicset készít magának, és hosszasan válogat a sajtok között. Ma is el fogunk késni.
Maxi: A reggel elég fázósan indul, ami nem lenne különösebben probléma, ha ma nem iratkoztam volna fel a strandra indulók közé. Mondjuk, akkor sem lenne sok kedvem a strandoláshoz, ha hét ágra sütne a nap, de az, hogy fázok az épületből kilépve, még jobban elrettent. Éva csodálkozva dörzsöli meg mellettem a karjait, és azt látom rajta, hogy szívesebben maradna távol ő is mindentől, aminek köze van a vízhez.
A reggelihez forró teát választok, és libabőrös lábbal, vacogva húzom össze magam minél kisebbre a padon ülve. Viszont legalább nem fogok elkésni, mivel a héten először időben indultam el reggelizni. Mondjuk, ez leginkább Évának köszönhető, aki szokás szerint bedugta reggel az ajtón a fejét, csalódottan tudomásul vette, hogy a szobatársamnak nyoma sincs, aztán nem hagyta, hogy visszasüppedjek a párnák közé, hanem magával rángatott a hangárba.
Luca csatlakozik hozzánk, pulcsiban és kesztyűben. Na, az utóbbitól azért felszalad a szemöldököm, mert egy: miért van nála nyáron kesztyű, és kettő: nálam miért nincs? Az első kérdést hangosan is felteszem, mire Luca csak lazán legyint egyet, és azt mondja, hogy véletlenül. Ettől a választól nem tűnik kevésbé furának a helyzet, de elfogadom. Vannak ilyen véletlenek. Legalábbis úgy tűnik.
Lejegyezte: L. Molnár Edit
A szöveg a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont támogatásával készült.
Eredeti cikk: peopleteam.hu